DLRM a nagyszínpadon!

2018. május 5-én 18 órától a DLRM zenekar csap a húrok közé a nagyszínpadon! 

2014 őszén két budapesti srác megalapította a DLRM zenekart, mely azóta több tagcsere után elnyerte jelenlegi négy tagú formáját, és rendületlenül játssza a fülledt rocknrollt a hazai és külföldi színpadokon egyaránt.

Nemsokkal a megalakulást követően jelent meg a ‘Dear Danube’ kislemez, majd fél évvel ezután jött ki második, ezúttal négyszámos anyag, a ‘Gypsindie’, amit első európai turnéjára is elvitt a zenekar. Az első nagylemez 8 új számmal 2017 tavaszán jelent meg ‘Cheeky Pig’ címmel, amit már a stílusok keveredése, az eklektikus alternatív rock vonal jellemez.

Megjelenését követően a lemezt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, és Németországban is megturnéztatta a zenekar, és még nagyobb energiával vetik bele magukat a srácok az őszi klubszezonba.

A zenekar tagjai
Szabó Márton – ének, gitár
Petróczi-Farkas Ádám -szólógitár
Lőrinczi Tamás – basszusgitár, vokál
Tóth Farkas Gáspár – Dob

2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031